Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Biztos fogyás (2008)

BIZTOS FOGYÁS, ÁLLATMESÉK,
PONT KIADÓ, BUDAPEST, 2008

biztos-fogyas.gif

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesség:

Állatmeséimet a Széchenyi Könyvtárban kezdtem írni a kilencvenes évek legelején, mikor is vizsgákra készülve kötetek tucatjaival tornyoztam körbe magam a híres elmepallérozóban és/vagy büfézőben. Az utolsó opuszok a kiadás évében készültek el. Majdnem húsz év… Jó poén volt, hogy a 2008-as könyv heti listán az életmód kötetek közé sorolták. Bele kellett vón’ lapozni! Azért jól sült el a dolog, mert a Biztos fogyás kapcsán kétszer is pódiumra léptem a Vörösmarty téren…

 

Ízelítő, a neten egyébként több helyen, így a Pont Kiadó honlapján is, megrendelhető kötetből:

Állati elmék
Protos
Biztos fogyás
Recept
A meg nem értett misztikus
A sokadik tücsök-sztori
Róka-mese
Pót-állat
Az elefántember
Csőd
Tudósok


 

„Állati elmék”

Az állati elmék – a medve, a lepke meg a kecske – kirándulni mentek. Mondjuk a sivatagba. A medve lángelméje erejében rejlett. A lepke zsenialitása pedig abban, hogyha kellett, elszállhatott a fellegekbe. A kecskének meg profetikus szakálla nőtt.
Betértek egy oázisba. Eldöntendő, ki a legesleg…
A kecske lett a döntőbíró.
A medve és a lepke egymásnak estek. A lepke tovaillant a légbe, így a medve vereséget szenvedett.
Most az elkeseredett medve lett a bíra. Haragos elfogultsággal szemlélte az eseményeket. A nagy intellektuális küzdésben a lepke belegabalyodott a kecske kusza szakállába. A medve örömest jelentette be: a kecske a legokosabb hármójuk között.
Mentek tovább…
A következő oázisban a kecskét szakállon csípte egy munkanélküli borbély, és levágta az eszét.
A három állati elme tanácstalanul ült le a poshadt vizű kút mellé, hogy a nem várt fejlemény után kiötöljenek valami okosat…
Máig ott ülnek, s lóbálják lábukat bele a világba…

 

Protos

P–állat a legújabb és legrafináltabb fejlesztések eredménye. Lombikból lett és szarrá lesz, ahogy a ma született bárányból is ürülék lesz egyszer.
P–állat prototípus. Négylábú. Férkődző. Sárosujjú patás. Sörénye, farka, szőrzete földet söprő. Kefekötőknek, csíkóbőröskulacs–gyártóknak, ecsetkezelőknek, nyűttvonó–forgatóknak és új vonót fabrikálóknak ajánlott. Húsa exportképes. Ondója spermabankok által nagyra tartott. Koponyája – a röntgenképek tanúsága szerint – múzeumba illő.
A kutatók mégis elégedetlenek. Hisz a nyugati vevőkört messze tántorítja P–állat lehelete. Még az importált szájszag–elszívó berendezések, mi több, a trikolor fogkrémek sem segítenek.
Agyzárta után érkezett a hír: a fejlesztők egy szájzáras példány előállításán fáradoznak.

 

Biztos fogyás

A bálnát nyugtatgatták tengeri társai…
– Lefogysz! Ne félj! Az emberek kitalálták a zsírleszívást. A szenvedésmentes fogyást.
A cet bedőlt. Föladta magát a bálnavadászoknál. Hiába, a hatalmas szilák mögött parányi agy derengett.
Lefogyott. Csontig. A part menti sirályoknak büszkélkedett, ha azok le–lezöttyentek irdatlan bordáira –a fehér padsorokra– trécselni, bodorászkodni…

 

Recept

Végy egy érett sünt.
Teliholdas éjszakákon fogottak a legérettebbek.
Pányvázd ki fejbe kólintott, hanyatt vetett tetemét! Aztán belezd ki! A belsőségeket add elpuhult whiskas–macskádnak!
A belsőségek helyére kerül a gombával, tojással, hagymával, borssal, sóval ízesített, lemetszett ujjaidból készített töltelék.
A megtömött sünt gombolyítsd össze, majd rögzítsd hústűkkel! Előmelegített nyárson forgasd napszálltáig!
Ekkor bontsd ki a sün–sültet! A tölteléket tedd tányérra, s add oda elpuhult, pedigrépálon „fölcsepiredett” kutyádnak!
A sün–sült hátszínéről távolítsd el a megpuhult tüskéket, s rágcsáld azokat a kísértetjárás órájáig!
A hátszínt helyezd vissza az újraélesztett parázsra, s kokszold hajnalig, majd porlasszad el napfölkelte után öt perccel!
A hamvakat szórd szét (lehetőleg déli verőfényben) a táborhelyed környékén, hogy a föld is megkapja, ami a jussa!
Tégy így az év háromszázhatvanöt napján, s meglásd; meglészen az eredménye!

 

A meg nem értett misztikus

A seregély egyedül maradt. Az új eszme, amelyet megszállottan terjesztett, konzervatív társait, régi elvbarátait eltávolította.
– Elég a szőlőskertek esztelen lekopaszításából! Elég a cseresznyések lezabálásából! Mennyi, de mennyi kár! Hisz mivé lehet a cseresznye, a szőlő, ha nem faljuk föl féléretten! Néhány hét, s leszüretelik a szőlőt. Néhány hónap, és bor lesz belőle. Néhány hét, s a túlérett, meg lepotyogott cseresznyéből pálinkát kotyvasztanak a nem–is–annyira–hülye emberek!
– Bor?!
– Pálinka?!
– Mire jó az?! – nyekeregték éhes társai, s fölszöktek a májusi kékbe, hogy lebukhassanak a „cseresznye–piros” kertekre…
A seregély egyedül maradt…
– Minek, minek?! Bezzeg, ha velem együtt estetek volna bele egy kád kiöntésre szánt vinkóba, akkor meggondolnátok a dolgot! – motyogta maga elé…

 

A sokadik tücsök–sztori

A tücsök egyszer, valamikor, az is mindegy, melyik tücsök; szóval valamelyik tücsök, valamikor, de mindenképpen csak egyszer: találkozott a Halállal.
A hangyák pedig becipelték a bolyba darabonként.
– Jó lesz a zsíros combja télire! – fölkiáltással.
A talpalávaló ezúttal elmaradt.

 

Róka–mese

A róka elérte a szőlőt. Vagy a szőlő érte el a rókát?
Ki tudja?!
Mindenesetre a róka megette a szőlőt, jól is lakott, de jött a csősz. A róka szaladt, ahogy teli hasától bírt. A csősz célzott, ahogy az üveg törköly hagyta. A golyó talált. A róka orra bukott. A csősz odatántorgott, és ő is orra bukott. Mindezt csak a madárijesztő látta, meg a kalapján fészkelő seregély…

 

Pót–állat

A Pót–állatot akkor vonszolták ki szűk, sötét óljából, mikor az összes állatkerti állat nyári szabadságra ment. Ki délnek, ki északnak, s így tovább…
A Pót–állat látása meggyöngült, pofája beesett, szeme szomorú, primitívséget sugárzó. Szőre hosszú és lucskos, ürülékétől bűzlő.
Használatkor kikefélték, megetették, megpaskolták, s rányitották az állatkert kapuit. Minden tábla Pót–állat kifutóját jelezte. Tódultak az emberek. Mohón olvasták az ismertetőt:

Pót–állat minden éghajlaton van.
Igénytelen. Kérődző. Könnyen
szelídíthető. Szereti a nyugalmat, a
sötétet. Lírikus alkat. A melankólia–
fa leveleit eszegeti. Legfőbb ellensége
a létezés. Ha két pót–állat találkozik,
kompót–állattá válnak, s lényegük
megkettőződése a természetben való
harmonikus föloldódáshoz vezet.

Valaki átmászott a kifutó védőkorlátján, s közelített Pót–állat felé. Pót–állat fölkapta fejét, s a pót–állatok együgyű fontosságérzetéből fakadó (féltékenység szította) dühvel mérte végig a betolakodót, kiben rivális pót–állatot vélt fölfedezni…
Egymásnak rontottak, s kompóttá marcangolták szét a másik húsát, ekképp olvadván bele a természet lágy harmóniájába…

 

Az elefántember

A fakitermelő addig nógatta elefántját, míg hozzánőtt. Az elefántembert megvette egy másik fakitermelő, aki először fakitermelére használta emberpúpú elefántját, aztán rájőve, miért zarándokolnak a megcsonkolt dzsungel közepébe a japán, Sony handycammel felszerelt turisták, inkább a heti piacon kezdte mutogatni, számtalan pénzért. Addig mutogatta, mígnem hozzánőtt a gyeplőhöz. Ekkor megvette őket a Kelet-Indiai Ok'ult Társaság, hogy a központjuk előtti téren hirdesse, több ez a világ az érzékek csalóka játékánál. Azóta hozzáragadt az elefántember-csoportozathoz a teljes Kelet-Indiai Ok'ult Társaság elnököstül, takarítónőstül, valamint mindazok, akik csak egy ujjal is hozzáértek korunk véget nem érő Laokoónjához...

 

Csőd

Sznob–állat gondolta, regényt ír.
Asztalhoz ült. Megterített tabula rasa papírokkal, s fölböfögte az első bekezdést. A mondandó szűk folyású patakhátára cikornyákat sebzett a mindent–akarás dühödt ostorcsattogtatása:
SÁRKÁNYÖLŐ A HORIZONTOT FÖLZABÁLÓ HAJNAL UNIVERZUM–MAGVÁBÓL LÉPTETETT ELŐ CSILLAGPARIPÁJÁN. AZ ÁLTALÁNOS VÉRTEZÉS MÉLYÉRŐL A HARCOK TONNASÚLYAIT NYÖGTE FÖL A LOVAGÉNEKEK IMAMALMÁN EDZETT TÜDŐ. ENYHE PERISZTALTIKÁK BIZSERGETTÉK A KIMENEKÜLHETETLENSÉG LÁTSZATORGIÁIN TETSZELGŐ SZENVTELENSÉG–SZŐNYEG BŐSZ VÉCÉKEFÉIT, HOGY FÖLSIKÁLTASSON AZ ŐSPIKKELY–HÁTÚ FENÉK–KATEDRÁLIS MINOSZ–BUKTATÓ FINGSZAVA…
Csőd! – sóhajtott föl. Bár a kilátástalanságot nem fogadta el.
Ihletben kell merítkeznem! – sznobta józanabb, ám ezért minduntalan ledorongolt énjének.
Ledöccent kedvenc kocsmájába. Odabillent asztalához. Papírokat morzsolt ki zsebéből. Ön–múzsacsókot lihegett a megszentségtelenítendő szűz–fehérre. Majd böfögött mondatot mondatra. Máig ott böfög a háromszázhatvanegyedik oldal fölött. Egy tőmondat zsákutcáján megütközve.
Aki nem hiszi, hívja meg egy fröccsre!

 

Tudósok

Álltak a fűben heverő tojás fölött.
Négyen. A négy tudor. Egyikük szerint a tojás nem jelent semmit. Ez a túlméretezett sem. Másikuk elbölcselkedett latinul: ab ovo usque ad mala, „ecetet rá!” (Szóra sem érdemes a fazékból kidagadó agyaknak szánt monológja!) A harmadik, népmeséken nevelődvén, előcitálta a rátóti „csikló”–tojás esetét, s kiselőadta társainak, miképp aknamunkál a népetimológia. A negyedik legszívesebben megpatkolta volna a „madárcsíra” burkát, lévén, manuálisan jól képzett. De lilli–putri társuk mindnyájukat túlharsogta, hogyaszongya, azon töprenkedjenek inkább, hol, melyik felén töressen föl e csuda–mony. (Ja! Öten voltak! E L N É Z É S T! Ja! M E A C U L P A!)
A maximára odatántorgott az éhező tudós. Leakasztotta hátáról a rozsdálló serpenyőt. Tüzet rakott. Föltörte végtére (ahogy kézre esett) a tojást. Közepén. Megsütötte. Szégyenszemre mind megette. S míg az öt okostojás pukkadozott az irigységtől, mi végre nem jutott ez az ő eszükbe, addig csontos kollégájuk a szétfolyt sárgáját is kitunkolta a szikkadt kenyérbéllel, amit mindig magánál tartott ad hoc lakomákra.